"ÉHE A KENYÉRNEK, ÉHE A SZÓNAK, ÉHE A SZÉPNEK.." Oskó Anikó honlapja

A világ egy forgalmas utca, és Te valahová el szeretnél jutni.. de a reklámok fényében az igazság arcát csak néha látod (Láss, ne csak nézz! - Bródy János) Elég hosszú az az utca, ami a keskeny úthoz elvezet. Talán mégis sikerül...

József Attila

MA ÉPPÚGY AKTUÁLIS MINDEN SORA, MINT 70-80 ÉVVEL EZELŐTT.

A versírásnál a pontosság volt számára a legfontosabb. Talán. (Lehet vitatkozni) Gimiben azt hittem, sose fogom megszeretni... "mászik a súrolókefe", ilyesmik nem értettem, nem éreztem. Csak később, felnőtt fejjel ismertem meg. Hosszú idő óta nekem "csak" Attila, barátom, tanítóm, mint nagyon sok versbarátnak. Mikor Szegeden jártam iskolába, adtam Neki néha egy-egy szem cukrot. Olyan sokat éhezett... Olyan sokszor kényszerült arra, hogy kérjen.. néha hiába. Koplalt, fagyoskodott, mások levetett kabátjában járt, átélte a meg nem értés minden keserűségét. Jött a Depi, talán a skizofrénia is, ki áll le vitatkozni ezen.. Végül feladta.

Csak nagy rajongói ismerik legszebb verseit. Meg a bölcsészek. "Mezei" tananyagban még ma sem követelmény - pár igazán nagy versén kívül - költészete úgy egészében.

Aztán vannak, akiket megfog némely sora, de azokat Hobónak tulajdonítják.. Nem baj, már ez is haladás. Vannak, akik a "rendszerváltás" őrületében úgy, ahogy van, ki akarták hajítani. Egy egész - ha jól emlékszem, 168 Óra hetilap foglalkozott ezzel a kérdéssel 1991-ben, a születésnapja-Költészet Napja tiszteletére/csúfságára.

ADÓSSÁGAIM KÖZÉ SOROLOM, HOGY ÉN IS NÉPSZERŰSÍTSEM ŐT, AMENNYIRE TŐLEM TELIK. ÍGY SZÜLETIK EZ A PUZZLE:

1. HAZA

  • Tudod-e
  • milyen öntudat kopár öröme
  • húz-vonz, hogy e táj nem enged és
  • miféle gazdag szenvedés taszít ide?
  • Anyjához tér így az a gyermek,
  • kit idegenben löknek, vernek.
  • Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz,
  • Magaddal is csak itt bírhatsz,
  • óh lélek! Ez a HAZÁM!
  • sorsomba_merulten.jpg

    A Dunánál

  • A rakodópart alsó kövén ültem,

  • a_rakadopart_also_koven.jpg
    néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
    Alig hallottam, sorsomba merülten,
    hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
    Mintha szivemből folyt volna tova,
    zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

    Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
    reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
    úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
    minden hullám és minden mozdulás.
    S mint édesanyám, ringatott, mesélt
    s mosta a város minden szennyesét.

    És elkezdett az eső cseperészni,
    de mintha mindegy volna, el is állt.
    És mégis, mint aki barlangból nézi
    a hosszú esőt - néztem a határt:
    egykedvü, örök eső módra hullt,
    szintelenül, mi tarka volt, a mult.

    A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
    másra gondoló anyának ölén
    a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
    és nevetgéltek a habok felém.
    Az idő árján úgy remegtek ők,
    mint sírköves, dülöngő temetők.

    2

    Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
    nézem, amit meglátok hirtelen.
    Egy pillanat s kész az idő egésze,
    mit száz ezer ős szemlélget velem.

    Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
    öltek, öleltek, tették, ami kell.
    S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
    mit én nem látok, ha vallani kell.

    Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
    Enyém a mult és övék a jelen.
    Verset irunk - ők fogják ceruzámat
    s én érzem őket és emlékezem.

    3

    Anyám kún volt, az apám félig székely,
    félig román, vagy tán egészen az.
    Anyám szájából édes volt az étel,
    apám szájából szép volt az igaz.
    Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
    Elszomorodom néha emiatt -
    ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
    ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

    Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
    gyenge létemre így vagyok erős,
    ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
    mert az őssejtig vagyok minden ős -
    az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
    apám- s anyámmá válok boldogon,
    s apám, anyám maga is ketté oszlik
    s én lelkes Eggyé így szaporodom!

    A világ vagyok - minden, ami volt, van:
    a sok nemzedék, mely egymásra tör.
    A honfoglalók győznek velem holtan
    s a meghódoltak kínja meggyötör.
    Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
    török, tatár, tót, román kavarog
    e szívben, mely e multnak már adósa
    szelíd jövővel - mai magyarok!

  • ven_europa.jpg

    ... Én dolgozni akarok. Elegendő
    harc, hogy a multat be kell vallani.
    A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
    egymást ölelik lágy hullámai.
    A harcot, amelyet őseink vivtak,
    békévé oldja az emlékezés
    s rendezni végre közös dolgainkat,
    ez a mi munkánk; és nem is kevés.

    1936. június

2. Kicsi, gyarló, megfáradt, esendő, boldogságra vágyó EMBEREKHEZ

  • Ti boldogtalanok, nem egyedül vagytok,
  • Előttetek egy ember ment el,
  • S utánatok is jön egy ember.....jozsef_a-hoz.jpg


3. JÁTSZANI IS ENGEDD!

marokoo_by_zigazi.jpg

  • Tudom, mint a kisgyerek, csak az boldog, ki játszhat
  • Én sok játékot ismerek, hisz a valóság elpereg,
  • S megmarad a látszat........


EMBERISÉG




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ I STUPOVA

► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVIJETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Z. I ŠTO JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVODNIM CIJENAMA!

ograda.hupont.hu

2. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ

► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !

ogrodzeniowe.hupont.hu

3. OLCSÓ HOTEL KERESŐ

► - - Ezzel keresem a olcsó hotel árakat és szállásokat! Nekem ez vált be! - - OLCSÓ HOTEL KERESŐ

olcso-hotel-kereso.hupont.hu

4. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft.

► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól.

olcso-autoberles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

7. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

8. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

9. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

11. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

12. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

13. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

14. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

15. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

16. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

17. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

18. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

19. Írok, tehát vagyok... .. .

► ÍRÁSJELEKKEL VEGYÍTETT BETŰK HALMAZA ...

ilcsi.hupont.hu

20. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

21. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

22. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

23. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

24. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

25. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

26. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

27. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

28. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

api.hupont.hu

29. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

30. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

31. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

32. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

33. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

34. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

35. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

36. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

37. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

38. www.u-z.@.hupont.hu

► Városom,Súlyemelés,Érdekességek,

u-z.hupont.hu

39. Hobbim a Futball

► Szereted a futballt?Akkor itt a helyed!Mindent megtudhatsz amit tudni akarsz!A magyar bajnokságtól a bajnokok Ligájáig mindent!

hobbifoci.hupont.hu

40. Töri vázlatok

► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...

tori-vazlat.hupont.hu

41. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

42. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

43. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

44. Idézetek és minden ami csajos *.*

► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.

rainbowidezetek.hupont.hu

45. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

46. Sólyom Konrád

► Osztály bemutató

bot.hupont.hu

47. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

48. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

49. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

50. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

51. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

52. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

53. Studio-2.0

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

studio.hupont.hu

54. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

55. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

56. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

57. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

58. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

59. EZ EGY TESZT!

► valami

test.hupont.hu

60. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

61. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

62. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

63. PASSO

► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...

passo.hupont.hu

64. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

65. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

66. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar

► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.

szeddmagad.hupont.hu

67. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

68. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

69. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

70. PRO-SPORT 2

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

prosport-ketto.hupont.hu

71. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

72. Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

► Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.

hmvkezitortenet.hupont.hu

73. Romantik Camping Bük

► Fedezd fel a természet varázsát a Romantik Camping-ben! Akár lakókocsival, akár lakóautóval érkezel, akár sátorral nálunk minden kényelem adott egy felejthetetlen élményhez. És ami a legjobb: házi kedvenceidet is szívesen látjuk!

romantikcampingbuk.hupont.hu

74. LÁSZLÓ ÓLOMKRISTÁLY PARÁDSASVÁR Arany J.u.13. 36/373 -574

► Családi vállalkozásunk ólomkristály termékek kézi csiszolásával foglalkozik. Különleges, egyedi termékekkel, saját tervezésű,egyéni mintavilágú kollekciókkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. laszlokristaly@gmail.com

laszlokristaly.hupont.hu

75. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 4
Heti: 23
Havi: 97
Össz.: 81 783

Látogatottság növelés
Oldal: A líra logika, de nem tudomány. J.A.
"ÉHE A KENYÉRNEK, ÉHE A SZÓNAK, ÉHE A SZÉPNEK.." Oskó Anikó honlapja - © 2008 - 2026 - oskoaniko.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »